Mielőtt Rákosiék bezárták volna az egyházi iskolákat, egy bevált módszert alkalmaztak, sajtókampányt indítottak az egyházak ellen, és reakciósnak, nácinak, vagy antiszemitának bélyegezték őket. Azt híresztelték, hogy az egyházak az ifjúságot a kormány ellen nevelik.

A kommunista párt, Rákosi Mátyás vezetésével 1948-ban elhatározta, hogy „rendezi az egyház és az állam viszonyát”. Az internacionalisták olvasatában ez egyet jelentett az egyházak háttérbe szorításával. A bizánci mintájú, ígérgetésre, hazugságra és erőszakra alapuló uralomgyakorlásnak megfelelően 1948 elején tárgyalásokra invitálták az egyházi vezetőket, és biztosították őket arról, hogy az egyházak megtarthatják az iskolákat. A baloldal az 1848-as szabadságharc százéves megünneplését saját ideológiai céljai érdekében használta fel.

A mézesmadzag után következett a korbács. Rákosi kitűzte a célt: a tanév végén parlamenti döntéssel, azaz hatalmi úton kell megoldani az iskolák elvételét. Rákosiék egyik eszköze az egyházak megosztása volt; elsőként a protestánsokat akarták megtörni. Az ellenálló egyházi vezetőket leváltatták, kiszorították, a többieket megfélemlítették.

Így szorult háttérbe a református egyházat vezető Ravasz László püspök, a megfélemlített református zsinat „beleegyezett” iskolái átadásába.

Az evangélikus egyházzal azonban minden megosztási kísérlet ellenére sem boldogultak, ugyanis 1948 júniusában Ordass Lajos vette át az egyház lelki vezetését. Bár a kommunisták irányította újságok azt hirdették, hogy az evangélikus egyházzal is sikerült megegyezni, ez nem volt igaz, mert Ordass kiállt az egyházi iskolák megtartásáért. A Mindszenty bíboros által vezetett katolikus egyházzal pedig teljesen megszakadtak a tárgyalások.

A tárgyalásos módszert követően a kommunisták által irányított sajtó propaganda- hadjárata és a hatósági erőszak bevetése következett.

Az egyházi iskolák államosítására a végső ürügyet az úgynevezett pócspetri ügy adta; egy rendőrnek a településen bekövetkezett halála miatt koncepciós perben elítélték a helység jegyzőjét és plébánosát. (1989–1990 fordulóján a Legfelsőbb Bíróság semmissé nyilvánította a hamis, koncepciós vádakon alapuló ítéletet; jellemző módon a még élő bűnösöknek hajuk szála sem görbült – elévülés miatt.) A kommunista párt és az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által keltett rettegés és félelem légkörében e per adta meg a jelet az egyházzal való leszámolásra.

Június 16-án a választási csalások és elhurcolások által megfélemlített és irányított parlament engedelmes bábként megszavazta az államosításról szóló törvényt. Az Ortutay Gyula vezette Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a karhatalmat is igénybe véve kíméletlenül végrehajtotta az egyházi iskolák elvételét, teljes egészében megfosztotta őket épületeiktől, felszerelésüktől. A protestáns intézmények tanárait és a katolikusoknál működő világi tanárokat állami tanítókká nyilvánították. A katolikus pap és szerzetes tanárok a klérus határozata értelmében azonban nem taníthattak állami iskolában, így ők kiszorultak az oktatásból.

Az evangélikus egyház vezetőit, Ordass Lajos püspököt, Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt és Vargha Sándor főtitkárt éppen hatvan éve, 1948. szeptember 8-án tartóztatták le, miután nem mondtak le önként tisztségükről.

Ilyen előzmények után 1948 decemberében az evangélikus egyház zsinati határozattal elfogadta az állam és az egyház megegyezését. Az állam azonban ezt a diktátummal kikényszerített egyezményt sem tartotta be: már a következő évben megszüntették az iskolai vallásoktatást mint rendes tantárgyat. Majd 1952-ben a még meghagyott két evangélikus iskolát, a budapest-fasori fiú- és a Deák téri leánygimnáziumot is elvették. A reformátusoknak is csupán egy gimnáziumot hagytak Debrecenben. A katolikus egyháznak mutatóban maradt néhány iskolája, de ezeket is csak a Mindszenty-per után kikényszerített 1950-es „egyezmény” után adták vissza.

A kommunisták célja megvalósult, a nemzeti hagyományokat, emberi értékeket átadó egyházi iskolák elvételével a jövendő nemzedék feletti uralmuk teljessé vált. Az államosításra elsősorban azért volt szükség, hogy az ifjúság feletti ellenőrzést megszerezve az új, szocialista rendszerhez hű embereket neveljenek.

Fontos cél volt az egyházak társadalmi befolyásának a megtörése is. Az állam által kijelölt egyházi vezetők és a besúgóhálózat folyamatos működése folytán az egyházakat engedelmességre kényszerítették, befolyásukat a templomfalak közé szorították vissza. Az egyházi iskolák által képviselt értékek, hagyományok, az oktatásból kiszorított művelt tanárok négy évtizedes hiánya óriási szellemi és erkölcsi veszteséget okozott a nemzet életében.

Forrás: zope.lutheran.hu